szike

A napokban személyi váltások történtek a Magyar Rezidens Szövetség vezetésében: Papp Magor hosszú és igen eredményes elnöki tevékenység után leköszönt, helyette pedig Dénes Tamás lett az új vezető. A Rezidens Szövetség a hálapénz elleni küzdelmet tűzte ki fő céljának, mely igen nemes, de nehéz út elé állítja majd a szervezetet.

Mennyi az annyi?

Ez az, amit senki nem tud pontosan megmondani. Számos becslés és felmérés született már, ezek valahol 30-40 és 100 milliárd forint közé teszik a hálapénz mértékét, jómagam leginkább a 2006-os ESKI felmérésnek hiszek, ez a magasabb összeget jelölte meg már 7 évvel ezelőtt is. Ekkora mennyiségű pénz ”kiváltásához” ennél sokkal nagyobb forrás igényeltetik. Már csak azért is, mert a hálapénz eloszlása az egészségügyben igen igazságtalan: az ”orvosi elit”, a felső kb. 10-15% kapja meg a hálapénz közel 90%-át, így ennek a rétegnek óriási béremelések árán lehetne csak ugyanezt a szintet biztosítani. Ráadásul a hálapénz az orvos-beteg között minden tehertől mentesen, teljesen nettó formában áramlik, így minden oylan legális eszköz, amellyel ezt ki szeretnénk váltani legalább 1,5-2-szer ennyibe fog kerülni, és még mindig csak a jéghegy csúcsát kapargattunk. Ahhoz, hogy korrekt béreket tudjunk adni (nem nyugati bérszínvonalra gondolok!) legalább 3-400 milliárd forint szükségeltetne, amely a jelenlegi egészségügyi közkiadáshoz mérten is rengeteg pénz (negyede-ötöde, attól függ, hogy számoljuk). Persze ennek jelentős része közvetlen vagy közvetetten visszajut az államkasszába, de akkor is az államháztartási kiadások mintegy 2-3 százalékáról beszélünk, ami jelentős terhet okoz, főként ha ennek fedezetére nem sikerül legalább néhány százaléknyi gazdasági növekedést generálnunk. Ettől függetlenül az egészségügyben jelen lévő, anyagi szempontból nézve áldatlannak nevezhető állapotok rendezésére minél hamarabb szükség van mind az orvosok, mind a betegek érdekében. Érdemes azonban tisztában lenni a fenti számokkal és azok nagyságrendjével, költségvetési hatásaival is: amikor kimondjuk például, hogy 400 milliárd forint, tudjuk azt, hogy ennek mi a súlya.

Lakossági attitűdök

Fontos, sőt elengedhetetlen része a hálapénz elleni küzdelemnek a bérek rendezése, mert enélkül nem lesz erkölcsi alapja a hálapénz elleni harcnak, és a következetes büntetések. Hisz a bérek alacsony volta az, ami ma Magyarországon gyakorlatilag legalizálja a hálapénzt, ugyanakkor nem ez okozza. Ha az adott egészségügyi dolgozó, mondjuk ki: az orvos kezében nem lenne lehetőség negatív vagy pozitív irányba befolyásolni a beteg sorsát, ha a hozzáférhetőség, az elérhetőség minden igényt kielégítene, ha a minőség és a betegbiztonság stabil lenne, az ösztönzők és az indikátorok pedig mindenki számára transzparensek, akkor ilyen irányú korrupcióra a lakosságnak sem szüksége, sem lehetősége nem adódhatna. Ezt hívom én magam ”franchise-effektus”-nak. Ott olyan világos, mindenki számára ismert és ellenőrzött, standard rendszerek valósulnak meg, amelynek környezetében egyik fél irányából sem fogalmazódik meg az igény ilyesfajta korrupcióra, hisz önmagában értelmetlen: nem befolyásolja sem a minőséget, sem a hozzájutást. Ez a franchise-effektus nagyon messze áll a magyar ellátórendszertől. A szűkös források, a bizonytalan minőség, az átláthatatlan betegutak és a rendkívül nagy információs aszimmetria mind-mind kiszolgáltatottá teszik a beteget, a sorsa pedig legtöbb alkalommal egy helyen dől el és egy ember döntéseitől függ. Ez, az ún. puha sorolás az, ami a beteget arra ösztönzi, hogy ”kivásárlással” próbálja helyzetbe hozni magát és biztosítani azt, hogy a számára egyébként nem ismert legjobb terápiát kapja, a leggyorsabb úton. Ezek olyan sorolásetikai problémák, melyek mindaddig és mindazon a területeken fenn fognak állni, amíg és ahol a szükséglet jelentős mértékben meghaladja a kínálatot és a beteg sorsa eseti döntéseken, nem pedig előre lefeketett, világos és mindenki számára átláható szabályokon alapul. Ennek következtében a betegek pedig fizetnek. Méghozzá meglepően sokan és sokat. Az egyik legmegdöbbentőbb adat pedig a lakosság attitűdje a hálapénzhez, még a saját régiónkban is kiemelkedően lesújtó az eredmény: a társadalom csupán mintegy 48%-a ítéli el azt, több, mint fele közömbös vagy egyetért vele. Érezhető, hogy ebben és a hasonló attitűdök kialakulásásban óriási szerepe van a magyar társadalom és gazdaság egyéb szintjein is jelen lévő, igen kiterjedt szürke- és feketegazdaságnak, így ezek felszámolásához alapvető és nagyon széleskörű szemléletváltás szükségeltetik.

Lakossági fizetési hajlandóságok

Orvosi hozzáállás

Természetesen az egészségügyi dolgozók túlnyomó többségének káros a hálapénz intézménye, a hálapénz-rendszer. Ugyanakkor az említett igen szűk, ám annál nagyobb hatalommal rendelkező orvosi elit vastagon haszonélvezője ennek a rendszernek, persze ezt kimondani magától senki nem fogja az érintettek közül. Ha sikerül hasonló szellemben kinevelni az alattuk dolgozó orvos generációt is, akkor baj van. Azonban az ilyen kezdeményezések, mint amilyet a Rezidens Szövetség is hirdetett nagyban segíthetik mind az orvosi, mind a laikus társadalom gondolkodásmódját és hozzáállását. Ezek a torz pénzügyi ösztönzők ugyanakkor könnyen konzerválják a rendszert, a politikai döntéshozók pedig láthatóan csak szükségmegoldásokkal operálnak.

A bérrendezés tehát elveheti a hálapénz erkölcsi alapját, azonban nem nyúl hozzá annak okához. A magas fizetés önmagában sosem, sehol nem tudta megakadályozni a korrupciót, hisz a korrupció célja nem a korrumpálandó személy vagyonának gyarapítása, hanem a pénzt adó fél jogtalan előnyszerzése. Az egész ágazat komplex átstruktúrálása, a beteg oldali ösztönzők megszüntetése, egyfajta franchise-effektus bevezetése és a társadalom egészének szmléletváltása szükségeltetik ahhoz, hogy ez érdemben változhasson. Ha a Rezidens Szövetség el tud indítani valamit ebbe az irányba, az nagyon nagy dolog lesz, reménykedjünk benne, hogy sikerrel járnak.

Tetszett a cikk? Kövessen minket a facebookon!